A családunk mindig is állattartással és mezőgazdasággal foglalkozott, viszont nem sok köze volt a lovakhoz, talán a dédnagyapám volt felmenőim között az utolsó, akinek volt sajátja. 

Hogy, hogy nem a tegyük fel a gyereket a cirkuszban a ló hátára események oda vezettek, hogy 3 évesen kikönyörögtem, hogy vigyenek el egy lovardába. Az első lovamat 7-8 évesen kaptam,  jelenleg 10 patásunk van. 

Régen elsősorban a tereplovaglás és a természetes lóképzés vonzott és alig telt el olyan nap, hogy ne a lovaim hátán ültem volna. Természetesen vettem jó néhány órát edzőktől is, de a lovas versenyzés világába nem kóstoltam bele, az atlétika "karrierem" mellett nem fért meg még egy komolyan űzött sportág. 

A gimnáziumi tanulmányaim vége felé egyre kevesebb időm jutott a lovaglásra, így elkezdtem érdeklődni a tenyésztés iránt. Beleástam magam mind az ugró és díjló vonalak tanulmányozásába, a lehető legalaposabban kezdtem magam képezni ezen a területen.

Az állatorvosláson belül a lógyógyászat érdekel a leginkább, diplomamunkámat is ezen a területen készítettem, valamint szorgosan igyekszem elsajátítani a szakma fortélyait, kölönös figyelmet fordítva a ló szaporodásbiológiára. 

Őszintén szólva tizenpár évvel ezelőtt talán még ő sem gondolta, hogy egyszer ilyen szoros barátságban lesz a lovakkal. Általam, egyszem gyermeke révén került kapcsolatba velük, eleinte kisebb vonakodással, ám egyre növekvő lelkesedéssel fogadta újdonsült barátainkat. 

Mára ménesünk egyik legfőbb mozgatórugója, ugyanis egyetemi tanulmányaim mellett nem volt lehetőségem mindennap hazalátogatni és jelenlegi munkám során sincs ez másképp, így hétköznaponként főként Ő gondoskodik a lovainkról. 

Mindennemű támogatása mellett, amiért természetesen nagyon hálás vagyok, külön öröm számomra, hogy Ő is hatalmas lelkesedéssel várja egy-egy csikó születését, illetve igazán szívén viseli lovaink sorsát. Mindemellet maga is igyekszik elsajátítani a lovaglás alapjait, amiben pedig végre én lehetek az Ő segítségére.